El Camino story: úton a válaszaim felé

 „Régebb azt hittem elindulni a legnehezebb. Tévedtem. Megállni az."

Interjúmban Domokos Istvánt kérdeztem, aki néhány éve részt vett az El Camino zarándokúton. Az alábbiakban motivációiról és az ott átélt kalandjairól mesél nekünk.

 

Kérlek, mondj magadról néhány mondatot, amit úgy gondolsz, hogy jó, ha tudnak rólad az olvasók.

Sziasztok, Isti vagyok (Domokos István) Csíkszeredából. Én jelenleg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem informatika szakán vagyok tanársegéd. Sok hobbim van, kinek nincs, de azt hiszem most már legszívesebben utazni szeretek. Nem repjeggyel, hotelben meg ilyesmi, csak úgy, egy zsákkal csavarogva a nagyvilágban. Én mindig is az a racionális típus voltam, akit az érvek győznek meg. Talán ezért szeretek annyit filózni mindenről, s keresni az élet nagy miértjeit.

Az El Camino egy elég sok időt és kitartást igénylő zarándoklat. Milyen motivációból indultál el egy ilyen hosszú útra?

Huh, hát nekem akkor eléggé érdekesen alakult az életem. Úgy éreztem harmadév után, hogy pár fontos kérdésre választ kell találnom, hogy tovább tudjak lépni az életben. Így a hátamra vettem a zsákom és a világot. Amikor elindultam, én nem a Camino-ra indultam, nem volt ez tervben, de szinte elkerülhetetlen volt, hogy ott kössek ki.

Ha nem a Caminora indultál, akkor hova? Hogyan kötöttél ki végül ott?

Azért indultam útnak, hogy kérdésekre válaszoljak. S erre egy tökéletes kiindulási pont volt Barcelona, ahol egy Erasmus-os barátomat látogattam meg. A Camino lehetőség ott fogalmazódott meg bennem. S mivel még nem akartam haza menni, egy busszal Párizsba utaztam, és pár nap múlva már délnek haladtam a via Tours-on Santiago felé.

Mi adott motivációt a továbbhaladásra egy nehéz nap után?

Nehéz napok voltak bőven, s talán, ha rajtam múlik fel is adom. De a bennem fortyogó kérdések erősebbek voltak a hidegnél, az esőnél, a lábfájásnál, a bizonytalanságnál, s minden akadálynál, ami az úton szembejött. Így nem volt más választásom, csak menni előre, a válaszok után.

Mennyire segítik a zarándokokat a helyi emberek?

Az emberek nagyon segítőkészek. Bármire is volt szükségem, mindig bátran tudtam hozzájuk fordulni segítségért. Én nem találkoztam senkivel az úton, aki bármi rosszat akart volna.

Milyen érzés/élmény néhány napot teljesen idegenekkel zarándokolni?

Talán az egyik legvagányabb dolog a Camino-ban az emberek. Rengeteg szuper arccal lehet megismerkedni az úton, a világ összes tájáról. Esténként érdekesebbnél érdekesebb élettörténetek és sztorik hangzanak el a vacsis asztal mellett. Megéri mindig résen lenni, mert sosem tudhatod, hogy épp melyik elejtett mondat, gondolat ad választ kérdéseidre. Én ezekből találkozásokból tanultam a legtöbbet.

Volt olyan élményed, hogy nem volt közös a nyelv, és mégis meg kellett értetned magad?

Hát, ritka magyarokkal találkozni, így folyamatosan limbózni kell a nyelvek között, hogy meg tudd értetni magad. De ebből senki nem csinál problémát. Lényegében csak akkor nem tudod megértetni a többiekkel magad, ha nem akarod.

Hogy gondolsz vissza utólag erre az útra? Tervezel a jövőben visszatérni, vagy más útvonalon is zarándokolni?

Az egyik legjobb döntésem volt, hogy útnak indultam. Életem legvagányabb kalandjai között tartom számon. Nagyon sokat tanultam, tapasztaltam és fejlődtem, remélem még lesz alkalmam újra a sárga nyilak után szegődni.

Tartod a kapcsolatot olyan emberekkel, akikkel ott találkoztál?

Igazából észre sem veszed, de így vagy úgy, mindenkit magaddal viszel az útról, akivel találkoztál. Én sajnos csak egy-két emberrel tartom még a kapcsolatot. Pár éve sikerült meglátogatnom az egyik jó barátomat Oroszországban, meg az egyik olasz sráccal is összefutottunk Róma közelében. Apró rövid találkozások ugyan, de mégis nagy élmény újra találkozni ezekkel a régi bajtársakkal.

Néhány jó tanács az okos bepakoláshoz? Mindig találtál szállást vagy volt, hogy szabad ég alatt töltötted az éjszakát?

Hát könyveket lehetne írni a jó és rossz pakolásról. De a jó hír az, hogy nem ezen fog múlni az út. Mindig találsz majd segítséget, ha hiányos lenne netán a zsákod. A plusz dolgokat meg bármikor kidobálhatod. Viszont ha messzebbről vágsz neki és nem csak a klasszikus francia utat koptatod, akkor nem árt egy két túlélési praktika, mert könnyedén szállás nélkül találhatod magad.

Egy gondolat, amivel gazdagodtál az út során, és megosztanád másokkal?

Régebb azt hittem elindulni a legnehezebb. Tévedtem. Megállni az.

És mennyire igaz! Köszönöm szépen a beszélgetést, Isti. Szívből remélem, hogy megkaptad a válaszaidat, amelyek indulásra késztettek. Kívánom, hogy a továbbiakban is őrizd meg a lelkesedésedet és élj meg nagyon sok kalandot és csodát az életedben!

Vass Réka