Mind művészek vagyunk

Milyen csodálatos dolog, amikor azt látod, hogy a kezeid közül kikerül valami érték. A gondolat konkrét tárggyá változik. Alkotsz. Szabad vagy. A saját ötleteid és képességed szabhatnak csak határt. Már kiskorban rávezetnek minket az alkotásra. Mindig szerettem én is ezekkel elbabrálni.

Az óvodában a tizenhetedik ugyanolyan hercegnős rajzomra is legalább olyan büszke voltam, mint a tobozból készült sünire vagy a Parlament gyurma makettjére. Voltak kézimunkával kapcsolatos könyveim is. Anyagokból mindenfélét, papírból origamit, minden ami egy szülőt boldogsággal tölthet el, mikor porontyától megkapja azt. Igaz, én ezeket soha ki se nagyon nyitottam. Voltak kezdetleges próbálkozásaim, de már időben rájöttem, hogy nem biztos hogy ez az én utam. Mármint nem kell nekem könyv ehhez, magamtól is nagyon jó dolgokat ki tudok találni.

Az alkotás vágya nem túl sűrűn, de azért néha előjött belőlem. Akarva vagy akaratlanul. Egy kényszerhelyzet volt az iskola is. Így született meg a sok jópofa wc papír gurigából készült csoda, minden nagyobb ünnepre valami találó. A húsvéti nyuszi és a Mikulás mai napig ott vannak a szekrény tetején, jelezve hogy anyukám büszke rám. Látható helyen van, de nem lettek túl jók ezért kerültek olyan magasságba, ahol talán a legtöbb vendég nem veszi észre, továbbá azért maradnak ott egész évben, mert egyszer anyukám megjárta, hogy a nyuszit rakta ki télen. Lett is belőle nagy hiszti, így a biztonságosabb útnál maradva, úgy volt vele, jók ezek egymás mellett, mert legalább nem unatkoznak.

Később a kötés és a varrás is nagyon érdekelt. Kötni elég ügyesen megtanultam. Kincsként tekintek arra a pár centis anyagra, amit több nekifutásból készítettem. Már nem tudom hol van, meg kéne keresnem, hogy ha megint rám tör, tudjam folytatni, lehet a végén akár egy zokni is kisülhet belőle. Varrni pedig egy nyáron varrodákat megszégyenítő módon varrtam régi anyagokat össze-vissza a kommunista varrógéppel. Biztosan mondhatom, hogy mama nagyon büszke volt rám. Akkor még jóval érettségi előtt álltam, így a lelke meg tudott nyugodni, hogy ha az nem sikerül, akkor is egy szakma a kezemben lesz.

A legutolsó alkotásom egy origami pillangó család. Büszke voltam rájuk… addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy egy ismerősöm sem ismeri fel, mit is ábrázolnak. Nem, nem denevér, és nem is karácsonyfa.

A lényeg, hogy nem adom fel, és mindenki mást is arra buzdítok, hogy készítsen valamit, hiszen ezek nagyon jó ajándékok tudnak lenni. Mindenki örömmel fogad egy szépen lefestett konzervdobozt (ceruzatartó) vagy egy papírcsillagot (oroszlán origamiból). 

„Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”

Böjte Beatrix