Magyarként mindig is fontosnak tartottam, hogy legalább egy nap erejéig megemlékezzek azokról a hősökről, akik valaha az életüket áldozták a hazáért, a nemzetünkért. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell a szabadságunkért harcolnunk, nincs senki, aki elnyomna minket, vagy megfoszthatna jogainktól. Nekünk, a mai fiatalok többségének legfeljebb azért kell küzdenünk, hogy a hétvégén el tudjuk érni az utolsó vonatunkat, buszunkat, vagy például azért, hogy nyitva tudjuk tartani a szemünket egy kora reggeli órában tartott egyetemi előadáson. Sajnos emiatt sokan el se tudjuk képzelni, hogy őseink mekkora áldozatra voltak képesek értünk, s talán nem tartjuk eléggé nagy becsben emléküket.
Mindig nagy örömmel tapasztalom, hogy vannak még szép számban olyan emberek, akik március 15-én rá tudnak szánni pár órát az idejükből egy helyi megemlékezésre, vagy ha erre nincs is lehetőségük, hajlandóak legalább egy Facebook-poszttal kifejezni hőseink iránti tiszteletüket.
Az ünnepi hangulatot idén is érezni lehetett számos erdélyi városban, ezek alól természetesen Kolozsvár sem tekinthető kivételnek. Jó volt látni, hogy az esemény mennyire megmozgatta az egész várost; a négyéves korosztálytól kezdve egészen a nyolcvanasokig rengetegen vettek részt az idei felvonulásban, ami idén is a Protestáns Teológiai Intézettől indult. A templomban való megemlékezés után – mint rendszerint – most is az ünnepi beszédek elmondása, majd a koszorúk elhelyezése következett. A tömeg lelkesedését a rövid ideig tartó eső sem törhette meg, úgy tűnt számomra, mintha pár pillanatra megállt volna az idő. Engem is magával ragadott a hangulat. A himnusz éneklése közben az emberek érzelmektől tükröződő arcát figyelve, egyfajta földöntúli bizsergés fogott el. Ekkor tudtam igazán átérezni azt, hogy igazából miről is szól ez a megemlékezés. Az ünnepi program nem ért véget a koszorúzásokkal, délután a Blériot kávézóban egy Ady-versekből és prózákból összeállított, zenével színesített előadást tekinthettek meg az érdeklődők, melynek célja a Pilvax hangulatának megteremtése volt.
Mivel elmondhatom, rám nagy hatással voltak az események, kíváncsi lettem arra, hogy a tömegben elvegyülő embereknek mit jelent a nemzeti ünnep.
„Ez az ünnep számomra az a nap, amikor mindig korán kelek, előveszem a kis Nemzeti Olvasókönyvem, és egy kávé mellett felolvasom belőle a Hősök gondolatait, emlékiratait. Utána ünneplőbe öltözöm, szívemre tűzöm a kokárdát, majd elindulok, hogy megemlékezzem róluk. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és ezen a napon évről évre tanúbizonyságot teszek erről. Szeretem a felcsendülő hegedű zenéjét, amely katonadalokról sír, a verseket, amelyek rólunk szólnak, minden évben sírok és ráz a hideg attól, ami a megemlékezésen történik.” – mondta el megkérdezésemre az egyik kedves résztvevő.
És neked mit jelent március 15.?
Gebe Zoltán
0 Megjegyzések