„Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” – Reisz Gábor filmcímével élve –, amikor a szöveg elkezd önálló életet élni. Ez lehet egy olvasó saját szemszöge, a hallgató befogadása és az, amely most történik: a szövegalkotás – számomra – új stádiuma, amikor a megírt karakterek hús-vér testet öltenek.
Még nem tudom, mit látnak és hallanak majd a nézők. Mit gondolnak majd a BBTE Újságírás kisfilmjéről. Az előre kigondolt üzenet átmegy vagy inkább továbbgondolódik?! Egyelőre csak az a kép van meg, amelyet én szűrtem le az utóbbi napok eseményeiből. És persze ott vannak a reakciók, amelyek a szereplőktől és a film segítőitől érkeztek. Érzések kavarodnak most bennem. Egyszerre vagyok nagyon kíváncsi és feszít a teher, hogy az újságírás szakról rögzített részlet mennyire lesz hiteles a szakmát művelők számára? Azonosulni tudnak-e a látottakkal, netán ennek hatására saját élményeik jutnak majd eszükbe?
Akárhogyan is, szívesen vállalt feladat volt ez. Olyan, amely már egy ideje foglalkoztatott, kíváncsivá tett. S most értünk el a végső pontig, amikor az ún. rendezés, szervezés, koordinálás véget ért. A munka oroszlánrésze továbbá Szitai Eszterre hárul, aki bámulatos módon tudja összeilleszteni a képsorokat és saját maga által alkotott illusztrációkkal egészíti ki a kellő helyeken. Innentől nekem egyszerű, hisz csak a meglévő anyagot kell egy vízióhoz illesztenem és ott is tartanom. Helyette az alkotás utáni pozitív dilemma veszi most át a főszerepet.
Pozitív, mert ez nem olyan, mint vizsgák után eredményeket várni. Nem érzek ugyanis félelmet magamban. Tudom, minden lehetséges eszközzel azon dolgozott tucatnyi ember, hogy kihozza önmagából a maximumot. A közös cél érdekében önzetlenül vettünk részt a projektben, ennek pedig már önmagában is kell, hogy legyen értéke. Első kezdeményezésként nem szeretnék helyet hagyni az olyan önmarcangolásnak, hogy új információk tudatában még miket és hogyan lehetett volna hozzátenni. A kiértékeléstől persze nem szabad elzárkóznom. Le kell vonni ugyanis a következtetéseket, viszont ez csak a jövőbeli jelenetekben nyújtott szerepem segítése érdekében történhet, nem vezethet a mókuskerék-gondolatokhoz, amelyek sokak életét megnehezítik.
Úgy tekintek erre a munkámra, mint kész műre. Az alkotó persze minden alkalommal képes lenne újabb és részletekbe menőbb javításokat tenni, de ilyenkor mindig ott a veszélye annak, hogy túlgondolja, túlírja a történetet, és ilyenkor az gyakran szétesik. A BBTE Újságírás kisfilmje pár napon belül debütál, és most nem ennek van itt az ideje, hanem hogy mindenkinek a munkáját megköszönjem. Azoknak, akik hozzátettek a kisfilmhez, életre keltették a szövegeimet. Engem bámulatba ejtett a két első éves újságírás szakos főszereplőm jelenléte. Csonginak és Boginak a filmszerep teljesen új volt, mégsem az tükröződött vissza, hogy lelkes amatőrökről beszélünk, hanem kiforrásban lévő alkotókról, akik ráéreznek a jelenetre, akikben még nagyon sok lehetőség van. És csak biztatni tudom a többi szereplőhöz hasonlóan őket is, hogy a film levetítése ne a vég, hanem valami újnak a kezdete legyen. A tanárok és a szakma lelkesedése egyaránt jólesett. Azt tapasztaltam, hogy mindenki odafigyelt ránk, azonnal odaállt, biztosították ezt, meg azt, jött és segített. (Köszönöm mindannyiótoknak, hálával tartozom és elismeréssel!)
Azoknak a nevei, akik a kisfilm létrejöttét segítették: Szitai Eszter, Krasznai Csongor, Molnár Bogi, Botházi Mária, Pop Tamás, Nagy Andrea, Gebe Zoltán, Drăguş Júlia, Győrffy Gábor, Vallasek Júlia, Szilágyi-Palkó Csaba, Orbán Katalin, Tibori Szabó Zoltán, Balázs Bence, Kerekes Edit, Újvári Ildikó, Sevecsek Reni, Macsinka Martina. És a lista folyamatosan bővül a film utóéletével. Számíthattok például ránk az Erdélyi Figyelő műsorában!
Tőkés Hunor
0 Megjegyzések