Kilöknek. Lekésed. Megbüntetnek… Igen, ez a tömegközlekedési eszközök etalonja: a busz.
Ha kevesebb, mint fél órát kell utaznod az egyetemedtől a lakásodig, és életed vágya, hogy reggel buszra szállhass, akkor lécci, ne olvass tovább! Viszont ha vannak kivetnivalóid a reggeli tömeges négykerekű sétákat illetően, akkor üdv. a klubban, mi sem szeretünk buszozni. Mert az ellenőrök parasztok, nem fogják fel, hogy elsőéves egyetemista létedre nem fújod kívülről a buszok útvonalát. Ha van jegyed, de rossz oldalon lyukasztottad ki, akkor is leszállítanak, mondván: bocsi, ezt benézted, ide azzal a harmincöt lejjel! Neked épp nincsen annyi pénzed, így ijedt szemekkel körbenézel, hátha egy ismerős arc felbukkan valahonnan. Azt mondják, hogy kicsi a világ. Jó, jó, a világ lehet, hogy kicsi, de Kolozsvár egyáltalán nem az. Megmentő híján megszeppenve odanyújtod a személyidet, kapsz egy írásbeli figyelmeztetést, azzal a tudattal, hogy most száz lejt kell perkálnod. Így is ki volt számolva minden egyes apród, még a bért sem fizetted ki. Na, most mi lesz? És még nem is beszéltem arról a részről, amikor tudatnod kell az otthoniakkal a történteket, mentegetőzvén, hogy nem is a te hibád, hanem az ellenőré. A múltkor is ő rendezett színdarabot, amikor cuki apuka-szerepben felszállt a buszra. Majd amikor már úgy gondolta, eljött az idő, egyik szatyrát átrakta a másik kezébe, előkotorászott igazolványával pedig a jegyeket követelte. Te meg ott maradtál szégyenszemre, pedig azt hitted, a busz, amelyre bérleted van, közlekedik azon az útvonalon. Hát nem közlekedett.
És ez még csak egy apró aspektusa ennek a komplex helyzetnek. Mert az a busz, amely az egyetemedig visz, a legforgalmasabb és a legnépszerűbb. Ülőhelyről már rég lemondtál, örülsz, hogy felférsz táskástól együtt. Na, most gyere, ellenőr! Nem tudsz megbüntetni, még érvényes a bérletem és jó buszon nyomorgok. Majd, ha kéred a jegyem, önelégült vigyorral lefotózom, s Messengeren átküldöm. Mert ugye, nem szeretnél átmászni az embereken az én iciri-piciri bérletemért? Ja, tényleg nem?! Én is így gondoltam! Azt hiszem, az ellenőr-kérdés ebben a helyzetben mütyür ahhoz képest, hogy egy néni kiabál rád, harsogván: nem tudnád-e a táskádat arrébb tenni, mert zavarod őt? Miközben mögötted már hárman szólnak: a következő megállónál leszállnának, így ki kell engedned őket. Félszóval válaszolsz a néninek, hogy nem, nem tudod teleportálni a táskádat, legyen türelmes. Majd a megállóban leszállsz, kiengedvén az utasokat. Visszaszállsz. A néni még mindig nem kapott magának helyet, és mivel te pont mellette vagy megint, kapóra jössz. Fiatal vagy, és nemmel válaszoltál egy idős kérésére, szidhatjuk ezt az Y generációt. És kezdi. Hallgatsz. Folytatja. Hallgatsz. Még mindig nem hagyta abba. Hallgatsz, mert nem pofázhatsz vissza, akárhogy is szid. Megérkezel. Leszállsz. Előtte szép napot kívánsz a néninek, erőt, egészséget és nyugalmat. Közben észreveszed, hogy a betervezett félórás út tizenöt perccel tolódott. Pont elég, hogy akadémiai késéssel ronts be az auditóriumba. Úgy szállsz le a buszról, mintha életed mérföldköve lett volna: feltelt a tolerancia-szinted, lefáradtál és leizzadtál.
Az egyetlen mondat, amely még a megállóban megfogalmazódik benned: Francba ezekkel a buszokkal!
Dénes Petra
0 Megjegyzések