Varsóban járt az Ősz

Minél többször elutazom valahová az éterben, annál világosabb: kurva nagy szükség van arra, hogy az ember kilépjen a végleteiből és középre soroljon be: a buborékok és interaktív környezetünk közé, mivel minden okés, de mérsékelten. (Nem véletlenül van száraz november a bő nyálú évben.)

Szóval, ha az ember elhúz Varsóba, mint én, vagy ahol neki épp jó, mivel adódik egy lehetőség és a töke amúgy is ki van a végletekkel, rájön egy s másra:
• Lehet ismerkedni élőben is – nem, nem viccelek, tényleg!
• Előtte viszont ‒ Lengyelországban ‒ jobb tudni, hány szekrény méretű csávónak nem tetszik ez, mert nem hisznek abban, hogy a nők el tudják maguk is dönteni, kivel táncoljanak, beszéljenek. (Legalábbis, amikor a külföldi hapsikkal teszik ezt.)
• Nem kell telefon egy nagyvároshoz, ha elvesződsz, úgy még jobb – van szád és kezed, megértik valahogy, hová akarsz eljutni.
• Kevés pénzzel és némi sütnivalóval bármelyik országba, bármelyik eseményre eljuthatsz – nemcsak a filmek szereplőinek sikerül a random trip!
• Hiába nézel épületeket, az nem nyújt igazi élményeket, csak Facebook story time másoknak – te is csak akkor nézed majd vissza, amikor lájkolják.
• Általában kipihenten érsz haza a vakációdról, ha nem, azt se bánod majd… Viszont az elszalasztott lehetőségeket ellenben igen.
• Lehet otthon is vakációzni, de úgy nem szakadsz ki a hétköznapokból – akkor viszont oltári, ha épp a jelent akarod megélni.

Nyáron a helyi és külföldi fiatalok nem csak a város plázáiban, parkjaiban és szórakozóhelyeiben (pl. Hard Rock Cafe) isznak és játszanak. Kimennek minden egyes nap több ezren a Visztula nevű folyó partjára. Mintha fél évig Diáknapok lennének. A lengyelek tudnak élni. Amikor Wrocław-ban voltam (egyetemi főváros, mint nálunk a kincses) ugyanezen logika mentén a Fiatalok szigetén gyűlt össze mindenki és minden nap nagyokat buliztak. Minek annyi drága fesztiválra elmenni, ha helyben jobb buli van és csak a közértben vett piád a belépő, vagy az se. Valaki esetleg egy ilyet megszervezhetne nálunk is!

Srácok, a lányok Lengyelországban (is) gyönyörűek, általában szőkék és fehér bőrűek (de ez nem törvényszerű). Magabiztosan néznek rád és örömmel fogadják, ha viszonozod. Stílusosan, visszafogottabban öltözködnek, mint a tőlük nyugatabbra és délebbre lévők, de nem prűdek.

Lányok, a csávók ott is megszállott focidrukkerek. Sok a külföldi, akik tapintatosak és jófejek. A lengyel csávókkal eddig csak összetűzéseim voltak, így nem ismertem meg őket általánosságban. Az biztos, hogy azonnal lekurvázzák azt a lengyel nőt, aki külföldi pasival beszél, táncol. Nem hiszik el egy idegen nőről sem, hogy tudja, mit csinál és igyekeznek helyette dönteni, mondjuk úgy, hogy elkezdenek kötekedni a csávóval. Ezt többször átéltem én is. A nővérem szőkésbarna és folyékonyan beszél lengyelül. Ahányszor elmegyek vele bulizni ott, annyiszor érnek ilyesfajta atrocitások, kész élményfaktor. Bár nem túl kényelmes úgy méhkasba nyúlni, hogy aztán ne tudd megértetni magad, mert nem sok lengyel beszéli az angolt, még a fiatalok körében is inkább csak a nők.

A II. VH idején Varsót romba döntötték a szovjet bombázók, az eget ellepő repülőgépek halált és félelmet hoztak, és csak vörös port hagytak maguk után. Más városokkal ellentétben, amik gyakran hetekig se tudták visszatartani a szovjeteket, két hónapig bírta az ostromot, mielőtt térdre kényszerült. Miután elült a vihar, a porból újjáépítették – cakkra ugyanolyanra –, manapság ezt a részt óvárosnak hívják a városon belül. Nem véletlenül, hisz az urbanizáció következtében Varsó egyre nagyobb és fejlettebb lesz, a régi épületek lassan csak egy kis falattá válnak. Plázák, híres pubok, kávézók és vállalati felhőkarcolók díszítik a 2.4 millió lélekszámmal bíró várost. És mégis ami elsőre szembeötlő, ami az épületek esztétikáját illeti, hogy a kommunista tömbházaival, műemlékeivel, szobraival a porba örökre belevájta gyökereit a vörös pestis. Ehhez meg „angliai időjárás” és szél kombó társul. Kissé kellemetlen így, ősszel.

De ezekre nem jön rá úgy az ember, ha nem megy el és nézi meg saját maga. Gyűjtjük a pénzt, az észt és nem élünk vele. Ha nem utaznál el soha, hogyan jönnél rá arra, mire vagy képes egyedül egy idegen környezetben?

Tőkés Hunor