A három éves terv – avagy az albérlet, meg a buszbérlet

Harmadéves melankóliával kezdem írni e sorokat. Na, nem kell gondolni azért semmi pátoszra, szépíteni sem akarom az elmúlt éveket, de azért meg kell hagyni, sok víz lefolyt a Szamoson gólyakorunk óta. Mikor volt már az, amikor megérkezett az ember lánya, fia Kolozsvárra? Mert ő most elkezdi az egyetemet. Mese nincs. Költözés, albérlet meg buszbérlet van. És mintha nem lenne elég baja az embernek, kiszakadván az otthoni burokból, még egy csomó új emberhez is hozzá kell szoknia. Csodálatosan ritka esetben talál az ember magának egy vagány lakótársat, akivel majd harminc év után is mókázva gondolnak a konyhai gyújtogatásokra, ablaktörésekre, kiabáló szomszédokra. De igazából a többség nem jár ilyen jól. Általában horkolósak vagyunk, meg büdös lábúak, trehányak és igénytelenek. Takarítani is csak akkor, mikor muszáj, vagy ha jön a házinéni.

Mikor az ember elképzeli, hogy egyetemre fog járni, valahogy úgy láthatja lelki szemei előtt, hogy beiratkozik, órára jár, tanul és kész. Három év múlva tanultakká, műveltekké, bölcsekké és egyáltalán, igazi géniusszá válunk. Mert egyetemre jártunk.

Így gondolja az ember első évben. Gólyafejjel. Aztán következnek a monoton hétköznapok. Ha már kicsit megszoktad a lakótársad, még akkor is ott van az új csoporttársaid és tanáraid hada. Az oktatók – nem holmi töltőtollkoptatók. Tehát igen sok új arccal megismerkedik az ember nagy hirtelen és van bennünk egy szűrő. Pillanatok alatt szelektál, válogat, sorrendet állít, és aki nem éri el az ingerküszöbét, azzal nincs, mit kezdjen. És mindez másodpercek töredéke alatt zajlik le az agyunkban, észre se vesszük és pusztán az első benyomás által keltett érzetek alapján határozunk meg valakit. Mikor először váltottam iskolát, engem azzal ijesztgettek, hogy nagyon vigyázzak ezzel az első benyomással, mert ha egy tanárom így könyvel el, akkor kész, négy évig fog a billog a homlokomon izzani. Igyekeztem is, szorgalmasnak tűnni, meg minden, de az ember csak nem tud kibújni a bőréből. Plusz előbb-utóbb úgyis rájönnek, hogy egy krónikusan késő, mindig másnapos képű, lúzer emberpalánta vagy. Vagy fordítva. Azért, mert első nap lekési az ember a nyitó gálát, még lehet egy talpraesett fenegyerek. Továbbá a tanárok is emberek. Hihetetlen, de mégis azok. Persze többségük már elfelejtette, milyen érzés a katedra túloldala, de a legjobbak tudnak, éreznek és megértenek – tőlük érdemes és jó tanulni. Hosszútávon úgyis azzal maradsz, amit egyetem közben éltél meg.

Tehát miután okosan kialakítottuk az új kolozsvári imázsunkat, azért vigyázni kell, mert nem mindig az első benyomás a tuti, még akkor sem, mikor tükörbe nézünk.

Az utolsó év margójára még annyit írnék, hogy tulajdonképpen nem az egyetemtől kell elvárd, hogy három év múlva te egy cakkpakk megcsinált felnőtt leszel. Az egyetem nem erre tanít és nem ő lesz a hibás akkor sem, ha kiszálltok vagy megbuktok, csak abban nyújt segítséged, hogy önmagad jobban megismerd, kapcsolatokat építs és szakmát tanulj. Ha a talentum megvan, már csak ügyesen kell vele sáfárkodni.

Áve, Gólyák!
Ja, és ne felejtsetek el kocsmába meg színházba járni! Ott vannak a legjobb arcok.

Balla Noémi