Ezernyi
gyertya fénye és Hans Zimmer legnépszerűbb szerzeményei. Ebben az élményben
részesült nemrég a kolozsvári közönség. A Fever által szervezett Candlelight
koncertek legutóbbi kiadása napokkal később is a hatása alatt tartott.
A földön
vagyok. Kolozsváron vagyok. A kollégiumban vagyok. A tanulóban ülök. Mellettem
valaki tanul, előttem valaki egy pszichológia könyvet olvas. Felveszem a lila
fejhallgatómat, belépek a meghekkelt Spotifyba (egyetemista vagyok, nincs
pénzem tisztességes prémium változatra), belépek a Hans Zimmer profilba, és
elindítom a Cornfield Chase című zenét. Nem is tudtam, hogy ez a címe. Nekem
csak: az Interstellar zenéje. A kedvenc filmzeném.
És lassan
felrepülök a csillagok közé. A zene visszarepít a múltba. Abba az időbe, amikor
kicsi voltam, és borzalmasan untattak a klasszikus koncertek. Visszarepülök
tinikoromba, amikor az egyik barátomnál aludtam, megnéztük az Interstellart, és
el voltunk ájulva, hogy milyen jó. Visszarepülök az egyik táborba, ahol ezt a
zenét használtuk egy projektünk alatt, ugyanezzel a barátnőmmel. Végül
visszarepülök arra az estére, amikor nemrég élőben hallhattuk ezt a zenét, egy
Candlelight koncerten, ugyanezzel a barátnőmmel. És elönt a hála a zene és a
barátaim iránt. Két fontos dolog az életemben.
Lejárt a
zene. Miért ilyen rövid? Félbeszakad a nyálas ömlengésem, hogy mennyire meg
kellene becsülnünk a barátainkat az életben. Belépek Youtube-ra, és szokásosan elindítom
a tíz órás verziót. Hallgasd te is, amíg ezt olvasod! Majd azt hiszed milyen jó
cikket írtam, pedig csak a zene hatása alá kerültél.
Korábban írtam már táncos előadásról, és pont írtam, hogy milyen nehéz lehet zenéről írni. Hát most rájöttem, hogy lehetetlen.
Leírhatom,
hogy mik is ezek a Candlelight koncertek: a Fever által szervezett élő,
klasszikus koncertek sorozata. Helyi zenészekkel, különleges helyeken, több
ezer gyertyával megvilágítva. A Candlelight koncertek kínálata nagyon széles
skálán mozog. Vivalditól és Mozarttól egészen a Coldplayig és Taylor Swiftig
lehet válogatni.
Leírhatom,
hogy milyen zenéket hallhattunk: Time – Inception, This Land – The Lion King,
Zooster’s Breakout – Madagascar, Supermarine – Dunkirk, Honor – The Pacific, The
Dark Knight – The Dark Knight, Wonder Woman Suite, Gladiator Suite, Cornfield
Chase – Interstellar, Dune Suite, Discombobulate – Sherlock Holmes, Pirates of
the Caribbean Suite.
Leírhatom,
hogy milyen volt becsukni a szemem. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ha
pár percig becsukod a szemed egy színházi előadás alatt, és úgy érzed nem
vesztettél semmit, akkor az egy rossz előadás. Itt az ellenkezője történt.
Becsuktam a szemem, és többet kaptam mindennél.
Leírhatom,
hogy elejétől végig sírtam az Interstellar zenéje alatt.
Leírhatom,
hogy milyen gyönyörű volt a gyertyafényben létezni, mintha tényleg csillagok
között lettünk volna.
Leírhatom,
hogy szereztem meg egy gyertyát, de azt inkább nem teszem.
Azt viszont
sose fogom tudni leírni, hogy pontosan mit tapasztaltam, mire asszociáltam, mit
éreztem.
Reklám! Nem
hiszem el! Így félbeszakítani, egy ilyen gyönyörű zenét valami random
ordibálással! És vissza is kerültem az csillagoktól a földre. Az előttem ülő
fiú elé tolom a laptopot, leteszi a pszichológia könyvet, ráadom a
fejhallgatóm, és olvas. Azt mondta, van egy helyesírási hibám, de tetszik neki
a vége.
Nyitókép: Fever newsroom
Veress Csenge
0 Megjegyzések