A Kolozsvári
Magyar Diákszövetség (KMDSZ) immár évek óta megrendezi a Mikulás-programot, amely
során a Mikulás és a krampuszai ellátogatnak minden olyan otthonba, óvodába,
iskolába és kávézóba, ahová meghívást kapnak. A csapat évről évre ezzel a különleges kezdeményezéssel hozza közelebb a
karácsony varázsát a kolozsvári magyar közösséghez. A
Mikulás-programra való jelentkezéshez mindössze egy online űrlap kitöltésére
van szükség. A KMDSZ Mikulás hagyományáról Sándor Anna-Andreával, a diákszövetség
humánerőforrásokért felelős vezetőtanácstagjával beszélgettünk.
Andi úgy
vélekedett, hogy a kezdeményezés célja az, hogy „ünnepi hangulatot és örömet
vigyen minden résztvevő életébe.”. Kiemelte azonban azt is, hogy nem csak a
gyerekeknek, hanem nekik, önkénteseknek is sokat ad. „Az öröm, amit a
családok és a gyerekek arcán látunk, felbecsülhetetlen.” – tette hozzá.
A szervezők elsősorban
a kolozsvári magyar családok, iskolák, óvodák jelentkezését várják, de a
környező településekről is szívesen fogadnak meghívásokat. „Ha a távolság
akadályt jelent, a Mikulás egy közösen egyeztetett kávézóban vagy más
helyszínen is találkozhat az érdeklődőkkel.” – tájékoztatott Andi. Mint
elmondta, így mindenkinek teret és lehetőséget adnak a Mikulással való
találkozásra.
„Az öröm, amit a családok és a gyerekek arcán látunk, felbecsülhetetlen.” - fotó: Gál Boglárka |
A Mikulást és
a krampuszokat a KMDSZ önkéntesei alakítják. Mint megtudtuk, tavaly 25 önkéntes
vett részt a program lebonyolításában, és közel 50 családot látogattak meg:
„Évről évre visszavárnak egyes családok minket, mely nagy örömet okoz nekünk.”
Az önkéntesek
előzetes „Mikulás-tanfolyamon” vesznek részt, különböző váratlan helyzetekre
készülnek fel, azonban akadnak kihívások is a szervezésben. A legnehezebb
feladat a logisztika megszervezése: „Az egyik legnagyobb kihívása az
útvonalak megtervezése, hogy minden helyszín a lehető legjobban illeszkedjen az
időbeosztásba.” – ismertette Andi. A csapat önkéntesei ugyanis egyetemi
hallgatók, így gondoskodniuk kell arról is, hogy ez a csapaton belül is
mindenkinek megfeleljen. Rugalmasnak kell lenniük, viszont mindent megtesznek
annak érdekében, hogy minden gyerek, család és érdeklődő részese lehessen ennek
a varázslatnak, függetlenül attól, hogy hol élnek. „Mindig megpróbálunk
minden igényt rugalmasan kezelni és alkalmazkodni hozzá.” – pontosított Andi.
Emellett arra is fel kell készülniük a szervezőknek, hogy spontán reagáljanak a
gyerekek kérdéseire, ha felmerül a Mikulás kilétének a kérdése.
A program
keretében a jelmezeket és a kellékeket az önkéntesek maguk biztosítják. „Ez
nemcsak a költségek minimalizálása miatt fontos, hanem azért is, mert így
valóban a közösség munkája áll minden részlet mögött. Saját kezűleg újítjuk fel
a jelmezeket minden évben.” – tájékoztat Andi. Hozzátette, „Már emiatt
is értékesnek gondoljuk ezt a programot, hiszen ezáltal mi is kapunk valamit,
élményeket, mosolyokat.”. A gyerekek ajándékozása a képeslapokon és
szaloncukrokon túl egy-egy pillanat, amely mosolyt csal az arcukra.
„Ezáltal mi is kapunk valamit, élményeket, mosolyokat.” - fotó: Gál Boglárka |
A program
sikerét az önkéntesek és a családok visszajelzései alapján mérik. A mikulások
és krampuszok minden program után egy gyűlés keretein belül mérik fel az aznapi
teljesítményt. Az évek során a jelentkezők száma folyamatosan nőtt, ami azt
mutatja, hogy a közösség valóban értékeli ezt az eseményt, valamint a szervezés
melletti kihívások is megoldásra találnak, mely sikerességet eredményez. Andi
„kidolgozott módszere” a program sikerességének mérésére a „gyerekek mosolya
és a családok elégedettsége”, számára ez a legnagyobb jutalom.
A KMDSZ
csapata továbbra is szeretné fenntartani és folytatni a Mikulás-program
hagyományát, sőt, bővíteni is szeretnék. Céljuk egy nagyobb offline kampány
indítása, amely még több családhoz és érdeklődőhöz juttathatja el az esemény
hírét.
Ez a közösségünk egyik legszebb eseménye, amelyben mi, önkéntesek generációról generációra adjuk át tapasztalatainkat, így biztosítva, hogy a program évről évre tovább éljen. – zárta gondolatait Andi.
Ahogyan Andival beszélgettünk, és a szemeiben láttam az
izgatottságot a program iránt, a fejemben felcsendült a következő sor: „Ha
másod nincs is, add tovább.” Csondor Kata Add tovább című dalából, amely
emlékeztet arra, hogy az ünnep valódi értéke nem az ajándékokban, hanem a
közösségben és az egymás iránti törődésben rejlik. Ezt a törődést viszi és adja
tovább a KMDSZ Mikulás-programja is évről évre, amely nemcsak hagyománnyá vált
az évek során, hanem igazi közösségi élménnyé is, amely mindenki számára
maradandót ajándékoz.
Képek: KMDSZ Facebook oldala - Gál Boglárka
Lázár Kata
0 Megjegyzések