Carpe Diem! - Nézd új szemmel a Holt költők társaságát

Feltehetően sokak számára ismerős az a bizonyos, 1989-ben megjelent film, amelynek 35 év távlatában is mérhetetlenül nagy hatása van az emberekre. Kulcsszavai közé tartozik a költészet, remény, illetve, talán legjelentősebb elemként, a pillanat megélése. Bizony, itt most az Oscar-díjas Holt Költők Társaságáról van szó, Peter Weir rendezésében.



Egy olyan, az élet értelmét és személyes vágyakat boncolgató filmről beszélünk, amely méltó a fölöttébb nagy sikerre, amit megjelenése óta elért. Életszerű és realisztikus stílusával olyan érzelmeket képes kiváltani a nézőkből, amelyeknek köszönhetően a film befejezése után új perspektívából láthatják a mindennapokat, az életet.

Az emberek, alkalmazkodó lényekként, hajlamosak arra, hogy rendkívül könnyen megszokják a hétköznapokban megjelenő változásokat. Voltaképpen kénytelenek így cselekedni, éppen ezért minden változás természetessé válik egyszer. Megszokottá válik a reggeli ébresztő hangja, az első kávé, a buszozás, az egyetem felé tartó út, a munka. Megszokottá válnak az emberek, akik körülvesznek minket, a nevetések, vagy akár az apró mosolyok. Az elsöprő érzések, gondolatok, a folyamatos pörgés képes elfeledtetni az emberekkel, hogy minden nap, a szokások ellenére, egyedi és különleges.

Vajon, ha minden reggel úgy indulna, hogy az első gondolata, mottója az embereknek, ahogyan a Holt Költők Társaságában is elhangzik, “Carpe diem” lenne, akkor másképp telne a napjuk? Peter Weir megmutatja, hogy bizony, másképp telne, és más irányba is terelhetné mindez az életünket.

Mióta ezt a filmet először láttam, azóta minden nap legalább egyszer felvillan ez a gondolat a fejemben. Mondhatni, hogy Peter Weir alkotása megváltoztatta az életem, hisz kialakított egy új nézőpontot bennem. Nem csak abban segíthet ez a fő gondolata a filmnek, hogy a nézők jobban megéljék a pillanatokat és hálásak legyenek minden egyes - akár már megszokott - tényezőért, hanem segíthet abban is, hogy merjék megváltoztatni a dolgokat maguk körül.

Elképesztő önbizalmat ad Neil Perry, kitalált karaktere ahhoz, hogy merjük azt tenni és csinálni, amit őszinte szívünkből szeretnénk. Hisz, még ha csupán rövid ideig is leszünk képesek erre, utána jócskán boldogabbak és elégedettebbek lehetünk.

A Holt Költők Társasága képes arra, hogy gyökerestől megváltoztassa az emberek életét. Ha bárki úgy érzi, hogy szüksége van egy löketre, amely elindítja őt azon az úton, amelyre eddig félt rálépni, ez a film tökéletes választás lehet. A „Carpe diem” mottójával, a szimpátiát azonnal elnyerő karakterekkel és a remény érzését felkeltő üzenetével fölöttébb nagy és kifogástalan hatással lehet a nézőire, mindössze két óra leforgása alatt.

 

Bakk-Velcz Nóra

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments