Dél-koreai mese a kubai halászról, Kolozsváron - így néz ki egy phanszori

Rendhagyó élményben volt részük azoknak, akik az Interferenciák csütörtöki napján a dél-koreai Wansung Playground – Doosan Arts Center Az öreg halász és a tenger című phanszoriját választották, ugyanis ehhez hasonló darabot csak nemzetközi fesztiválokon láthatunk.


Jaram Lee és Junhyung Lee, a darab szereplői - kép az előadásból


Elöljáróban érdemes elmondani néhány dolgot a tradicionális dél-koreai műfajként ismert phanszori alapjairól, amely zeneileg és megvalósításban is különlegesnek tűnhet az európai közönség számára. Lényege, hogy az adott történetet kevés segédeszköz használatával, ritmikailag szabályozott énekléssel, dobolással, erős mimikával és gesztikulációval adja elő. Jihye Park darabjában az éneklés általi történetmesélésért Jaram Lee, a dobolással való hangulatfestésért pedig Junhyung Lee felel. (Az énekest egyébként szorikkunnak, a dobost koszunak nevezzük a phanszoriban.)


Hemmingway ismert története egy kubai faluban és persze a tengeren játszódik, főszereplője pedig Santiago, egy tapasztalt halász, aki több mint 84 nap után fogja ki azt a halat, amelyre régóta vágyott, legalábbis azt hitte. Élete legnagyobb küzdelmére van szüksége, hogy a marlint (tengeri hal) megtörje, utána pedig a cápákkal kell megküzdenie.


Mielőtt beültem volna az előadásra, azon gondolkodtam, átjöhet-e ez a vadregényes történet a nézőnek ebben a szokatlan előadásmódban. Az első percekben még azt hittem, a néhány négyzetméterre beszűkített játéktér és a mindössze egy asztalból és két kávéscsészéből álló díszlet idővel unalmassá teheti a darabot, a szöuli társulat viszont időnként jó érzékkel töri meg a monotonitás, fent tartva a néző figyelmét. Jaram Lee gyakran kilép a mesélő szerepéből, és megoszt a közönséggel néhány részletet a műfaj sajátosságairól vagy éppen tapsoltatás által tanítja a phanszori ritmikáját.


Fontos szerepe van a humornak is, ugyanis egyes poénok teljesen váratlan pillanatban jönnek, így megtörik egy-egy feszültebb rész drámaiságát. A néző már önmagában azért is értékelheti a darabot, mert úgy érezheti, a színpadon lévő két ember minden zenei, verbális és nonverbális eszközt bevet annak érdekében, hogy két órán keresztül magára vonja a figyelmet, ez pedig sikerült. A szerzők kreativitására utal az is, hogy a szünet után magát a helyszínt vagyis Kolozsvárt is belefoglalják a szövegbe, mielőtt visszatérnének a halász történetéhez.


Összeségében meggyőzőnek bizonyult a phanszori, a történet minden apró részletét igyekezett hatékonyan közvetíteni, a leírások pedig pontosabbak nehezen lehettek volna. Én magam az egyes jelenetek drámaiságát kevésbé tudtam átérezni, mint a humoros szövegrészleteket, ennek ellenére azt éreztem, hogyha még egy órát tartana az előadás, akkor se veszítenék el a figyelmemet a színpadon lévők.


Bár az Interferenciák kínálatában idén csak egy alkalommal volt látható phanszori előadás, a jövő évi kínálatból bártan ajánlom mindenkinek a hasonló produkciókat.


Nyitókép: Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Gebe Zoltán

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments