A döntés teszi a diákot... vagy nem?

Kedves elvtársaim!

Ugye nem csak én vagyok az, akinek „tanítania” kell a szüleit a másra, az újra? Ugye nem én vagyok az egyedüli, aki egy egyszerű reggelen azzal a gondolattal ébredt, hogy én nem szeretnék többet húst fogyasztani, vagy éppen azzal, hogy a mai reggelim egy csésze kávé lesz?

Lassan 20 éves vagyok. Elsőéves egyetemista, aki még néha tanácstalanul botorkál Kolozsvár épületei közt, vagy bármely városban a macskaköves utakon. Kérem engedjék meg, hogy ezt tegyem. Kérem engedjék meg, hogy eltévedjek az egyetemen, a random városokban, vagy egy-egy férfiú szemében. Kérem engedjék meg, hogy minden nap más gondolattal keljek. Hadd döntsek tudatlanul, vagy nagyon is tudatosan.

Legutóbb olyan döntést hoztam, hogy többet nem szeretnék húst fogyasztani. Azóta 6 hónap telt el, és elmondhatom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Helyesbítek, ez nem legutóbb volt, ugyanis legalább a nap fele döntéshozatalból áll. Igazából minden egy döntésen múlik. Az egész élet abból áll, hogy akkor, abban a percben dönts, méghozzá helyesen, mert ha nem, te vagy az, aki elszenveded a következményét.

Na de mi a helyes, főleg úgy, hogy minden relatív? Meg amúgy is „minden úgy történik ahogy történnie kell” vagy „Karma is a bitch, only if you are” és a többi állítólagos világmegváltó gondolat.

Persze, ötödik osztályban én is három megoldás felett kellett döntsek, hogy melyik állítja az igazat, aztán azt bekarikázhattam. Ecc-pecc, kimehetsz. De mára már ez nem ennyire egyszerű. Legalábbis attól függ, hogy miről van szó. A fent említett férfiúk között könnyen lehet a mondóka segítségével dönteni... Hogy is folytatódik? „(Majd) Holnapután bejöhetsz?”

Kérem, engedjék meg mindezt!

Nyitókép: Pinterest - Behance

Szentgyörgyi Rebeka