Új albummal tért vissza Adele hat év kihagyás után – íme, a 30

„Anyának mostanában erős érzései voltak” – hangzik el Adele új My Little Love című számában, ami talán a legjobb képet festi az új albumáról. Hiszen ez egy rettentően erős érzelmi töltetű, szívből jövő műalkotás lett. Még a kritikusok szerint is eddigi legjobb lemezét dobta piacra az énekesnő, ezzel azonban egyesek vitatkozni tudnának.


Azok számára, akik már ismerik a brit sztár munkásságát, nem rejtély, hogy az albumcímek mindig az énekesnő aktuális életkorát reprezentálják (19,21,25), akárcsak idei munkájánál, ami így a 30 címet kapta. Lemezei azonban nem csak a címük révén, hanem mondanivalójukban is szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egy sztorit mesélnek el. Ezen a történeten keresztül pedig megismerjük egy nő belső fejlődését az első szerelmi csalódásától, a házasságon át, egészen a gyermekvállalásig.


Bár a pletykákat hallva gondolhatnánk, hogy legfrissebb albumának inspirációja a férjétől való válása volt, mégis a zenéket hallgatva azt mondanám, hogy Adele önmagától vált el. A régi énjétől szabadult meg, hogy egy jobb verziója megszülethessen, ez pedig a dalok szövegéből jól kivehető.


A lemez hangzása stílusában kissé vegyesre sikerült, ami önmagában nem probléma, ha szöveg szempontjából is megmarad ez a diverzitás, viszont a dalok mondanivalója inkább egységesen hat, mintsem eklektikusan. Találkozunk pár listavezető pop slágerrel (Easy On Me, Oh My God), de nem szenvedünk hiányt a smooth jazz (Love Is a Game, Strangers by Nature) vagy az R&B/soul (My Little Love, All Night Parking) terén sem.


Összességében egy jó albumot kaptunk idén a brit popkirálynőtől. A dalok önmagukban jól hangzanak, kellemesek a fülnek, viszont egységességről nem beszélhetünk, ami zavaró lehet, ha a hallgató a számok mondanivalóján igyekszik eltöprengeni. Talán ez az egyetlen szépséghibája az énekesnő legújabb remekművének, hogy nem sikerült szépen összehangolni a tartalmat a hangzással.


Ugyanakkor ezt a szépséghibát leszámítva egészen kellemes hangzású albumra sikerült, rossz lemeznek semmiképp se mondható, azonban szerintem nem ez lett a legsikeresebb munkája.


Nyitókép forrása: Adele.com 







Dávid Viktória 

Újságírás, III. év

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments