Szerelemről pár sorban

Az, hogy kimondhatom, hogy jóformán öt éve függök a fizikai és szellemi találkozásainktól, majdnem egy örökkévalóságnak tűnik. Majdnem öt év, de ha pontosabb információval akarnék szolgálni, akkor elárulnám, hogy 1565 napról van szó, ami minden eltelt 24 órával egyre több lesz. Tudom… így leírva igazán megszállott gondolatnak tűnik, de elhiheted, néha ez is meg kell legyen egy emberben bizonyos mértékig, hogy nehezebbé váljon a felejtés.

Azt hiszem, ahogy teltek az évek, megpróbáltam minél drámaibb történetekhez hasonlítani a mi légyottjainkat, ez azonban nem jött össze. Mármint összejöhetett volna, ha egy rossz tinikomédiában kerestem volna az összefüggéseket. Biztosítalak róla, hogy minden ilyen filmben megjelenik az a klisének nevezett momentum, amikor a két serdülő egymásra talál mámoros pillanataik tetőfokán. De azért van annyi tartásom, hogy nem a 21. század "klasszikusai" között kutatok, hanem kicsit régebbre visszanyúlva.

Szokták mondani, hogy úgy változik az időjárás, ahogy a kedvem. Nos, ezt én még kiegészíteném azzal, hogy a hangulatom nemcsak az időjárást befolyásolta, hanem a környezetem is. Hisz volt egy helyünk, egy cseresznyefánk és egy kopott lépcsőnk, ami magára öltötte a kettőnk között levő távolság változatos csendjét. Így történt, hogy a tél kezdetével a lépcsőnk – ahol addig búcsúztunk el egymástól esténként – a fagy miatt tönkrement, és a cseresznyefánk a tavasz első napsugarától nem bontott virágot. Elmentél, és az utánad maradt hely már nem tartogatott új meglepetéseket.

Míg egy nap a cseresznyefa mellé került egy más, színesebb öltözetű csemete. Bár a bő termést adó cseresznyefa nem borult virágba, de új hajtásokat növesztett, és a régi elfakult ágakat le kellett vágni. A lépcső teljesen széttört, de már dolgoztak rajta a munkások, előkészítve egy új lépcsőt az addig is ismert járókelők számára. Nos igen, a lépcső és a cseresznyefa nem kedvelték egymás kibontakozását, mert bár az új lépcső alapja még mindig a régi volt, az új csemete gyökerei bekúsztak alá, így indítva utat újabb repedéseknek.

Egyik napról a másikra a kis csemete eltűnt. Kivágták, hisz tönkretette az új lépcsőt. Egy hét múlva a cseresznyefa is hasonló sorson végezte, hiszen az meg a régi lépcsőt tette tönkre. Eltűnt mindkettő, mintha ott sem lettek volna, de te visszajöttél. Visszajöttél, bár nem tudtál sem a fáról, sem a lépcsőről. Így történt, hogy újraértelmeztük egymástól való függésünk, sárga virágokat ültettünk a cseresznyefa helyére…

Másfél év volt, ha jobban tetszik úgy 496 nap, ami alatt bármennyire is akartalak feledni, a kettőnk cseresznyefája és kopott lépcsője nem engedte el az emlékedet. Talán jobb is volt így, hogy ennyire függtem tőled, mert ha a bennem levő társfüggőség egy falatja is elveszett volna, sosem találtam volna vissza igazán magamhoz.

Nyitókép forrása: https://www.flickr.com/photos/nicolasvous/

Beke Bőjte Anna