Egy jó adag tapasztalat, tudás,
élmény, munka, odaadás tömörül a két évnyi főszerkesztői mivoltomba. És még
folytathatnám a sort…
A szerkesztőség hosszú idő után az első élő gyűlésen. Balról jobbra Vass Réka, Mihálykó Tihamér, Nagy Andrea, a szerző, Bándi Kinga, Kristály Eszter, Fekete Rita, Kiss Csenge, valamint Poka Kriszta. |
Kezdek egy
klisével, ahogyan ez illik: egyik szemem sír, a másik nevet. Könnyes szemmel,
de reménykedő, bizakodó szívvel adom át az utódomnak, Mihálykó Tihamérnak, a
főszerkesztői pozíciót.
Az elmúlt két
év rengeteg kihívás elé állított. Habár besegítettem már kisebb projektekben az
előző főszerkesztőnek, teljesen más volt, amikor minden feladat rám hárult. Egy
- majdnem - teljesen új csapat várta azt, hogy a vezetőjük legyek, gyűlést
kellett lebonyolítsak, dolgozni kellett a cikkeken, anyagokon miközben a
technikai tudásom még sehol se tartott. Rengeteg bizonytalanság, félelem bujkált
bennem. Végtelen sok segítséggel, türelemmel, tanulással bele-belejöttem a
feladatokba. Ahogy teltek a hetek, hónapok egyre gyorsabban ment egy cikknek a
megszerkesztése, egy poszt megírása. Mindig volt valami újdonság, amibe bele
kellett szokni, viszont úgy érzem, egész gördülékenyen ment a közös munka.
Elképesztően
hálás vagyok a csapatnak, ők tették teljessé a két évem. Köszönöm a bizalmat,
megértést, szeretetet, amivel felém fordultak. Habár ennek az időszaknak a kétharmada
online zajlott, a Jitsi Meet szobában is ugyanakkora támogatást kaptam, mint az
Inso legbelső szobájában. Végtelen bizalommal, támogatással hagyom az utódom
kezébe a munkát, a csapatot, a feladatokat. Köszönöm, hogy egy ilyen remek
szakemberre bízhatom rá a kedvenc diáklapomat, köszönöm, hogy kevés
szabadidejét erre áldozza! Köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos ember lehet a
Perspektíva diáklap következő főszerkesztője!
Bizalom ide
vagy oda, nem hagyhattam rá egy négy oldalas „gyorstalpaló” nélkül a feladatot.
Gondoltam, ebbe minden belefért, de azóta legalább duplájára bővíteném. Erre
viszont nem lesz szükség, mert nem megyek sehova. Kicsit a háttérbe vonulok, de
szívem-lelkem mindig benne lesz a diáklapban. Mint egy pontosvessző a Perpsi
sztorimban.
Nagy Andrea
0 Megjegyzések