Márkos Ágnessel beszélgettem, aki
egyike azoknak a fiataloknak, akik mernek hallgatni a belső hangra, és követik
az álmaikat. Ágnes Gelencén nőtt fel majd a középiskolás évei után Kolozsváron,
a BBTE szociális munka szakán folytatta tanulmányait. A mesterképzést
mentálhigiéné szakon végezte, jelenleg pedig azzal foglalkozik, ami valahol
mindig is az élete részét képezte, ma azonban az önkifejezésének talán
legerőteljesebb eszköze, és ez nem más, mint a festés.
Miért választottad a szociális munkát,
mint szakot? Mi volt az akkori elképzelésed?
Egyszerű a
válasz: az akkori énem azért választotta a szociális munkát, mert segíteni
akart másokon. Nagyon érdekelt a pszichológia is, de végül a szociális munka jobban
megtetszett. Ma is ugyanígy döntenék, mert rengeteget tanultam, úgy gondolom a
tanárok nem csupán az anyagot tanították meg, hanem az élet ízeiből is adtak
egy szeletet. Az egyetemen rájöttem, hogy a segítségnyújtáshoz nem elég a
szándék, nem egy egyszeri alkalom, ismerni kell a környezetet, a
szükségleteket, fel kell mérni azt, hogy hol tart épp a kliens, épp mire
nyitott. Kicsit olyan, mint amit
nemrég hallottam az egyik kedves barátomtól: „Szeretni akarsz valakit? Kérdezd
meg, hogy miből érzi azt, hogy szereted, mert lehet, hogy te mindent megteszel,
hogy szeretve érezze magát, de a forgatókönyvet legbelül csak ő tudja.”
Az
elképzelésem az volt, hogy majd a fiatalok életkríziseinek átvészelésében fogok
segíteni. Úgy éreztem, hogy Isten őket a szívemre helyezte. Az egyetem alatt
több alkalommal is önkénteskedtem gyermekotthonokban, vagy fiataloknak szóló
keresztény rendezvényeken. Még mindig szívesen dolgozom fiatalokkal, valahogy
vonzanak az adott életkríziseik, amelyek mondhatni a serdülőkorban bőven
akadnak.
Az elmúlt öt évet Kolozsváron
töltötted. Mit gondolsz, ez milyen irányba formálta a személyiségedet? Ki
voltál, amikor elsőévesként ide kerültél, és ki vagy most?
Mindenképp
pozitív irányba formált a kolozsvári élet, rengeteget tanultam. Sok
bölcsességgel, élménnyel, tudással, értékes emberekkel, barátságokkal
gazdagodtam, új kultúrákat és lehetőségeket fedeztem fel. Egy olyan világ nyílt
meg előttem, amit, ha otthon maradok, sose fedezek fel, mondhatni most kisebb
lett a világ. Emlékszem a csoporttársakkal, kezünkben a GPS-el mondtuk, hogy
olyan nagynak tűnik ez a Kolozsvár, azt kérdezgettük, hogy ennek a városnak van
egyáltalán vége?! Ahogy egyre jobban megismertük, és megkerültek a bevett
szokások, útvonalak az egyetemre, a bulizóhelyekre, a barátokhoz, egyre kisebbé
vált ez a kincses város. Új kultúrákat ismertem meg, embereket, új barátokra,
élményekre tettem szert, nagyon sokat kaptam. Más ember lettem.
Úgy gondolom,
hogy az a lány, aki akkor voltam, amikor kipakoltam a bőröndöket Kolozsváron,
majd könnyes szemekkel integetettem a családomnak, még mindig itt van bennem.
Akkor még csak „mentem az orrom után”, nagy levegőt vettem, és azt mondtam,
lássuk mi lesz belőle, most is azt mondom, vágjunk bele! A különbség talán
annyi, hogy most több oldalról is megvizsgálom a dolgokat, mielőtt belekezdek
valamibe, majd számolok a következményekkel. Semmit sem bánok, ahogy szokták
mondani, ugyanúgy csinálnék mindent, most viszont azt mondom „feledem, ami
mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van”.
Szociális munkát, majd később
mentálhigiénét tanultál. Most mégis festesz. Mikor és hogyan fedezted fel, hogy
ez a te utad?
Azt hiszem
mindig is tudtam, hogy a festés, rajzolás, művészvilág az én utam is, viszont
nem tudtam, hogy ennyire. Arra gondoltam, hogy abban fogok kiteljesedni, ha
másokon segítek, és igazam is volt, mert ez hozzájárul. A szociális munka és
mentálhigiéné a részemmé vált, tehát az utamban mindenképp benne vannak, de
kétségkívül a festés is. Szeretném a továbbiakban összegyúrni a kettőt, és
művészetterápiát tanulni. Nem tudom még, konkrétan mi is az én utam, de tény,
hogy körvonalazódik. Kezdetben csak a szeretteimnek festettem, aztán egyre
jobban kezdett menni a dolog, később, a bátorítások hatására, eladásra is
készítettem festményeket. Most rendelésekre festek, de lassan szeretnék
olyasmit alkotni, ami épp az aktuális érzelemvilágomnak megfelelő. Úgy érzem,
sok minden van „odabenn” magamban, ami még arra vár, hogy vászonra kerüljön.
Mit jelent számodra a festés?
A festés egy
másik világba repít el, ahol bármi lehetséges, ahol nincsenek elvárások,
nyomás. Talán, ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám,
szabadság, a teljes szabadság. Amikor festek, megnyugszom, mert vászonra kerül
minden érzés, ami bennem van.
Elárulok egy
titkot: ha valaki meg akar ismerni, akkor elég a festményeimre tekintenie, ott
van minden bennük. Azt mondják, vállald fel önmagad. Azzal, hogy megosztom a
festményem másokkal, pontosan ezt teszem, megosztom velük mindazt, ami én
vagyok. Mi tesz boldogabbá valakit annál, minthogy az álarcok nélküli önmagával
mosolyt fakaszt mások arcára? Boldogsággal tölt el, ha valaki mosolyog, örül a
festményeimnek, mert igazából rám mosolyog, arra, aki én vagyok.
Művészként mi ihlet téged? Honnan
jönnek az inspirációid?
Az ihlet egy
különleges dolog számomra. Van erre egy jó hasonlatom. Úgy képzelem el, mint
egy madár énekét. Nem akkor hallod a dalt, amikor szeretnéd, hanem akkor,
amikor a madár akarja. Gyönyörű az éneke, csodaszép a szövege, teljesen magával
ragad.
A minap egy
ilyen pillanat volt, amikor a nap átsütött a fák levelein, és azoknak a színük
megváltozott, világosabbak lettek, élettel telibbek. Leginkább reggel vagy
délben ajánlom keresgélni az ilyen pillanatokat, próbáld ki te is, tetszeni
fog! Egyből arra gondoltam, hogy de jó lenne ezt megfesteni. Abban a
pillanatban éreztem valami olyasmit, ami megragadott. Ahhoz, hogy a festmény
életre keljen, az ihlet elengedhetetlen. Kell a kismadár éneke legbelül, ami
segít életben tartani a színeket.
Sok fiatal nem veszi észre vagy nem
meri észrevenni azt, hogy miben tehetséges, emiatt egy olyan utat választ, amit
talán kevésbé szeret, de biztosabb, mint a szárnybontogatás és az álmokhoz
vezető meredek út. Mit üzensz ezeknek a fiataloknak?
Úgy gondolom,
lehet választani a biztosabb utat is, ha valakinek ez nagyon fontos, viszont
nem szabad feladni azt, amit az ember igazán szeret. A biztonságos mellett adj
helyet annak, ami te vagy, ami kiteljesít. Én eléggé intuitív típus vagyok, ezt
a fenti hasonlataim is alátámasztják, ezért számomra egy apró halk hang, érzés
volt a festés, amire sokáig nem figyeltem. Ha te is ilyen vagy, figyelj erre a
hangra, érzésre, amire hivatott vagy, mert az fog igazán boldoggá tenni. Amikor
jóban vagy önmagaddal, akkor a körülötted lévőkkel is sikerül „zöld ágra
vergődni” (jóban lenni).
Egyszerű
logika, ha azt csinálod, amit szeretsz és kiteljesedsz, attól jó lesz a
közérzeted. Ha jó a közérzeted, akkor könnyebb szeretned önmagadat és másokat,
így szebb az élet. Üzenem neked és magamnak is: Szeresd önmagad, mert még
szükséged van rá.
Vass Réka
0 Megjegyzések