A
világszerte felbukkanó rejtélyes fémoszlop felrobbantotta az internetet.
2020 novemberében érkeztek fotók egy
fémoszlopról, amely Utah (USA) egyik elhagyatott pontján bukkant fel, azóta
pedig a világ több pontján is fedeztek fel hasonló monolitokat.
A monolit az eredeti helyén.
A legtöbben már valószínűleg
találkoztak a közösségi oldalak böngészése közben azzal a furcsa fémoszloppal,
melyet az utahi sivatag közepén kapott lencsevégre valaki. Önmagában a tárgy
nem tűnik különlegesnek, hisz egy magas, teljesen hétköznapi fém hasábról van
szó, viszont sok ember fejében szöget ütött, hogy vajon hogyan kerülhetett ez a
látszólag hasznavehetetlen objektum egy sivatag közepére?
Azóta már szinte a világ minden táján
feltűnt egy hasonló monolit, ahogyan Romániában is. A rejtélyes tárgy viszont
ugyanolyan hirtelen tűnt el, ahogy megjelent. Robert Iosub, szemtanu és helyi
lapnak dolgozó újságíró, elmondása szerint egy helyi hegesztő állhat az ügy
mögött. A 2,8 méter magas építmény után csak egy kövekkel borított kis lyuk
maradt – írta a Reuters az újságíróra hivatkozva.
Az utahi monolit megjelenése után
rögtön jöttek az összeesküvés elméletek. Az első elmélet, miszerint a fémoszlop
egy jel a Föld gyomrából, ahová egy idegen civilizáció fészkelte be magát. Vagy
éppen mindig is ott volt. Az év végére megérkezett a legdurvább elmélet, amely
komplex rendszerbe helyezi a megjelenéseket, és ebből következtet arra, hogy
készülőben van a földönkívüliek inváziója, a monolitok pedig erre utaló jelek.
„Valamiféle inváziós-pontok kijelöléséről lehet szó a monolitok kapcsán” – állítja Scott C Waring, az egyik leghíresebb összeesküvés-elméleti „szakember”.
Mindemellett megközelítőleg egy hónapja
a Mashable megírta, hogy talán egy művészcsoport, akik bizonyítékokat
szivárogtattak a neten, állnak az összes eset mögött. A román monolitot nem
vállalták be. Az illegalitás miatt nyilván nem mondták nyíltan, hogy ők
lennének a tettesek.
Egyelőre marad a titokzatosság a fő
irányvonal a témában. Rövid időn belül valószínűleg eldől, hogy az
összeesküvés-elmélet kutatóknak vagy a művészeknek lesz-e igazuk.
Erőss
Andrea
Nyitókép
forrása: thedailybeast.com
0 Megjegyzések