– Mikor kezdett el érdekelni a robotika?
– Mindig is érdekelt. Főleg azután kezdett komolyabban foglalkoztatni, miután elkezdtem tanítani New Yorkban, ahol minden robotizált volt. Az étteremben nem volt kiszolgáló személyzet, hanem robotoknak kellett fizetni, s ők hozták ki az ételt. Európai szemmel nézve ez rendkívül sokkoló volt, mert úgy éreztem, hogy így az interperszonális viszonyok teljesen eltűnnek. Akkoriban a Columbia University-n tartózkodtam, ahol volt egy robotika center. 2007 környéke volt, s már akkor olyan fejlesztéseket csináltak, ami számomra ijesztő volt.
– Mi miatt érezted ijesztőnek?
– Világosan láttam, hogy egypár évtizeden belül a robotok át fogják venni az emberek helyét, értve ezt a párkapcsolatokra, a munkahelyekre, a gyereknevelésre és így tovább. Nagyon sok helyen tanítottam az USA-ban, s mindenhol ijesztő mértékű a technikai forradalom. A nagy változást az hozta el, amikor találkoztam Hiroshi Ishiguróval, Japán vezető robotika-szakértőjével. Akkor láttam, hogy hol is tart valóban a tudomány; hogy hoppá, nem tudom megkülönböztetni a robotot az embertől. Rá kellett jönnöm, hogy akárcsak nekünk, nekik is van evolúciójuk, amit mi kreálunk.
– Melyik volt a legbizarrabb velük kapcsolatos élményed?
– Az mindenképpen az volt, amikor meglátogattam a Sex Robotics Centert, ahol – ahogy a neve is sugallja – szexrobotokat gyártanak. Önmagában nem is ez volt bizarr, hanem az, mikor betekintést engedtek a gyártási sorra. Ezek nagyon precízen kimunkált, kézzel készült robotok, nagyon sokba kerülnek, s rendelésre készítik őket. Akkor láttam, hogy egyes példányoknak például a nemi szerve nem ott helyezkedik el, ahol az embereknek. Sok kliens kéri például azt, hogy a hónaljba, a szemek helyére, vagy akár a talpba rakják a női nemi szervet. Ez nekem nagyon furcsa volt, de nem is szeretném ezt morális szempontból nézni, vagy ítélkezni felette, hiszen mindenkinek megvan a maga perverziója, s amíg másokat nem bánt vele, addig semmi baj nincs ezzel. Én szigorúan behaviorista és kognitív szemmel nézem ezt, mintsem hogy etikai kérdést csináljak belőle.
– Mekkora az igény az ilyenekre?
– A gyárban azt mondták, hogy nem bírják irammal. Annak ellenére, hogy csillagászati összeget kell kifizetni értük, nagyon nagy az érdeklődés. Azon kívül, hogy humán arculatuk van, olyan elektródákkal vannak ellátva, hogy érintésre felmelegednek és képesek „hüvelyváladékot” is kibocsátani – ami elhozza a társas érintkezés abszolút illúzióját. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy egy ilyen robot mesterséges intelligenciával is rendelkezik. Megkérdezi, hogy milyen volt a napod, mikor hazaérsz, mi bánt éppen, min gondolkodsz, ilyenek. Ha valamit nem ért, akkor a Wikipédián utánanéz. A látogatás után napokig nem tértem magamhoz, mondhatni sokkot kaptam.
– Meglátásod szerint a robotok milyen mértékben fogják befolyásolni a jövőnket?
– Ez a kérdés nagyon megosztja a tudós-társadalmat. A jelenlegi számítások szerint 2090-ben fogják átvenni a robotok a teljes irányítást, de mások 2040-et mondanak. Ahogy az előbb említettem, már most olyan fejlett az intelligenciájuk, hogy képesek önálló gondolatokra. Így joggal merül fel a kérdés, hogy az ember képes lesz-e uralma alatt tartani őket. Nagyon sok film foglalkozik azzal, hogy mi lesz, ha a robotok fellázadnak. A film pedig mindig megjósolja a jövőt. Engem személy szerint az aggaszt, hogy ha így fejlődik a technika, nem lesz többé szükség emberekre. A munkahelyeinken elfoglalt pozíciónkat évtizedek múlva ők fogják betölteni. Azt mondják, 3-4 szakma lesz, amiben emberek dolgozhatnak. A fodrászokat, és a tanárokat például nem lehet teljes mértékben robotokkal helyettesíteni, de más szakmák nagy veszélyben vannak. Sokat elmond például az, hogy a robotika-szakértők tudatosan nem vállalnak gyermeket – a jövőben feleslegessé válik a fajunk.
– Most beszéljünk kicsit rólad: korábban megkaptad az Év Kiemelkedő Tudósa díjat. Mennyire tartod ezt nagy sikerélménynek?
– Teljes mértékben annak tartom, mert bármilyen díj, amit kapok – legyen az nemzetközi, vagy országos – számomra nagyon nagy elismerés. Nagyon sokat küzdöttem, embertelen munka van mögöttem. Na meg előttem is. Ez a legújabb díj egy nemzetközi díj, amit New Yorkban fogok átvenni, nyáron. Az eddigi munkám és a kutatásaim alapján ítéltek meg, leginkább amiatt, hogy nem féltem átírni az eddigi nagy akadémiai elméleteket és diskurzust, és kiállni a saját elgondolásaim mellett. Nagyon szeretem újragondolni azokat az elméteket, amiket egyetemeken tanítanak, vagy amelyeket adottnak veszünk. Veszélyes dolog is ez, nagyon sokan támadtak és támadnak is, de örülök, hogy vannak, akik elismernek, és meghajolnak a munkám előtt. Pláne ha az az angolszász akadémia. De nekem minden díj nagyon jól esik. És egy gratuláció, vagy kézfogás is ugyanúgy megmelengeti a szívem (nevet).
– A jövőben tervezed-e folytatni a robotika kutatását?
– Abszolút. Erről fog szólni a harmadik könyvem a Columbia University Press-nél. A témája a robotikus narratívák, és – mivel szeretek új elméleteket írni – a könyv egy új narratív elméletet is magába foglal. Izgi lesz, izgi lesz.
Gebe Zoltán
0 Megjegyzések