Szesszió: három hét tanulás/lazulás(?)

A tervek és a határidőnaplóm szerint minden a legnagyobb rendben kellett volna hogy működjön. Megvolt az idő az éjszakai alvásra, a napszakos kajálásokra és a tanulásra. Elméletben minden sínen ment, vagy legalábbis addig, amíg hivatalosan meg nem kezdődött a nagybetűs szesszió. – Koncz Dorci története

Elsőéves egyetemistaként csak úgy száguldoztak felém az információk erről az egyesek szerint rettegett, mások szerint „nagyon kúl” vizsgaidőszakról. Fogalmam sem volt, hogy melyik párti legyek, úgyhogy inkább ölbe tett kézzel vártam, hogy végre tapasztaljak. Hát tapasztaltam! Már legelső nap bebizonyosodott, hogy a felelősségteljes énem eltűnt a felszínről. Nem első alkalom, hogy ilyen hirtelen változáson megyek keresztül. (Hahó, értettségi!) A lustaság ellepte az egész lényemet, és két adag könyvészet olvasása után sírógörcsbe kezdtem. A saját magam sajnáltatásával kábé fél napokat töltöttem és sült krumplit sült krumplival ettem, reggel, délben, este. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy csak tanulnom ne kelljen. Pozitívum viszont, hogy most már átlátható a szekrényem és megtaláltam a kedvenc pulcsimat, amit már vagy két hónapja keresek.

Egyik este a nyaramat is tervezgettem és azon vettem észre magam, hogy két órája már utazós videókat nézek a YouTube-on. Ja, és egy új sorozatba is belekezdtem, amit egyébként senkinek sem ajánlok. NE tedd! Rossz ötlet, NAGYON rossz ötlet. Mindeközben persze mart a lelkiismeret, úgyhogy időnként azért le-leültem tanulgatni. Vagyis hát dermedt tekintettel a jegyzeteimet bámulni órákon keresztül és ezt tanulásnak nevezni. Aztán vizsgán próbáltam előszedni az agyamból azt a rengeteg információt, amit a napok során gyűjtöttem össze, és nem arra gondolni, hogy a This is Us második évadának hatodik részében éppen melyik perc volt a legmeghatóbb.

Utolsó vizsgám előtti éjszaka fél kettő körül megéheztem és a sötét konyha kellős közepén tudomásul kellett vennem, hogy sajnos (vagy annyira mégsem?) elfogyott a fagyasztott krumpli, úgyhogy a sütögetésnek lőttek. Ami alapjában véve nem lett volna olyan borzasztóan rossz hír, mert már az utolsó métereken kezdett kavarogni a gyomrom a krumpli puszta gondolatától is. Viszont egy szelet kenyér sem volt a házban, úgyhogy a kis vajas és zakuszkás kenyérnek is annyi. Ekkor már megint a sírás környékezett, mert tudni kell rólam, hogy ha enni nem tudok, akkor semmit sem tudok. És ekkor még minimum hét oldal kutatásmódszertan-könyvészet várt rám. Szóval inkább kutakodni kezdtem a kamarában és rátaláltam egy csomag babapiskótára, valamint egy jó nagy adag Nutellára. Sikerült bezabálnom hétfő éjszaka csokival és babarágcsával. Ahogy azt mondani szokták: Uni life, best life. Másnap a vizsgán, amit már említettem, hogy legutolsó volt, fizikailag ugyan az V/2-es teremben ültem, gondolatban viszont már félúton voltam haza. Beadtam a lapot, és három óra múlva már valósággá is vált: anya főztjét kajáltam otthon, a konyhánkban.

Zárójelben amúgy megjegyezném: azért életben vagyok, nem haltam bele semmibe, krumplimérgezést sem kaptam és sikeres vizsgákkal zártam a félévet. De azért köszi, szesszió, elegem volt belőled! Nem várlak vissza.

Koncz Dorci