Kedves egyetemista
diáktársaim. Üzenem e csodálatos februári napon, hogy ebbe bele fogunk dögleni.
Akinek egészen
idáig gondot okozott megérteni, hogy miért mondok ilyesmit, annak ajánlom, hogy
pillantson eme írás címére. Ne egyszerű pillantás legyen. Nézd a szót,
ízlelgesd, gondolj rá, hogy a kezedbe veszed... Csak tartod egy darabig, aztán
megfogod és olyan erővel szórítod meg hogy a betűk már nem is betűk lesznek,
csak por a kezedben, amit messze fúj a szél. Ezzel egyetemben, pedig ahogyan a
szó martaléka nyomtalanul eltűnik a kezedből, te fellélegezhetsz. Végre levegőt
kapsz, a tüdőd kitágul és összehúzódik és a gyomrodban hetek óta fészkelődő
szorítás végre enyhülni kezd. Ekkor pedig rájössz, hogy soha nem voltál még
ilyen szabad, hiszen vége. Végre vége.
Kedves egyetemista
és nem egyetemista diáktársak, ilyen ez a szesszió, keserédes, bonyolult akár a
szerelem. Kitartást kívánok nektek hozzá!
Nyitókép: Hotpot.ai
Kristály Eszter
0 Megjegyzések