„Ha rezgésben van az élet, az a jó” - hivatalosan is elkezdődött a negyedik VIBE Fesztivál

A VIBE Fesztivál robbanásszerűen indította az immár negyedik, 2022-es kiadását. A nulladik napi szikrázó fények, a konfettizápor és a fergeteges buli mellett az első napon az érintett polgármesterek, diákszervezetek elnökei és a szervezők közös sajtótájékoztatóval nyitották meg a fesztivált.



Bár a rendezvényt sokan már most is Erdély legnagyobb magyar fesztiváljaként emlegetik, a szervezők továbbra is azon munkálkodnak, hogy a színvonal, az adrenalin, a hangulat maradandó emlékeket adjon a résztvevőknek. Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, Kovács Mihály Levente, a Maros Megyei Tanács alelnöke, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, Rés Konrád Gergely, a VIBE Fesztivál igazgatója, Andacs Zsolt Levente, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke és Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke a megnyitón nagy mértékben reflektálni tudtak a tavalyi VIBE: The city edition-re, mivel az idei esemény fölülmúlta az eddigieket. Megváltozott és bővült a fesztivál helyszíne. Idén egy híd választja el a VIBE két fő részét, a bulikat és az azokon kívül eső programokat. A szervezők az ország több pontjáról is megmozgatták a diákszervezeteket, ugyanis a KMDSZ mellett a temesvári, valamint a marosvásárhelyi diákszövetségek is bemutatják saját tevékenységüket, ezáltal is toborozva a hallgatókat.


A rendezvény sikere felülmúlta a szervezők elvárásait: a tavalyi 50.000 személyhez képest idén már a nulladik napon 10.000 látogató jött hajnalig bulizni, így, mint mondták, az idei esemény valószínűleg megduplázza a résztvevők számát.


Az őrületes, hajnalig tartó bulikat a fesztiválozók hét színpadon élvezhetik, 84 külföldi és hazai fellépő koncertjei által, valamint a szervezőknek 400 önkéntes nyújt segítő kezet. Marosvásárhely környékén minden hotel tele van, az ország minden pontjáról, de még külföldről is érkeztek fesztiválozni vágyók, tehát valóban dübörög az élet a Maros parton.


Ezek mellett belefoglaltak még egy rendkívül fontos dolgot az idei VIBE-ba: a környezettudatosságot. Minden tizedik eladott jegy után egy fát ültettek (ahogy arról korábban mi is beszámoltunk – szerk.), ezen kívül teljes mértékben szívószálmentes az egész esemény és kupakgyűjtést is szerveztek, amelynek bevétele további zöld pályázatokat segít.


A sajtótájékoztatón mind Marosvásárhely, mind pedig Marosszentgyörgy polgármestere kifejezte érdeklődését és támogatását a fesztivállal kapcsolatban. Szeretnének minél jobban hozzájárulni a diákélet felpezsdítéséhez, mivel ahogy Sófalvi Szabolcs polgármester fogalmazott: „ha rezgésben van az élet, az a jó, másképp valóban monoton lenne”.


A VIBE fesztivál már a nulladik napon elérte, hogy a résztvevők adrenalinszintje megemelkedjen, hogy valami jót mozgasson meg bennük, hogy úgy mehessenek majd haza, hogy bár volt élet a VIBE előtt, de általa lett az igazán jó.  


Varga Krisztina

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments