Ha még esetleg nem hallottál az ilyen vitaestekről, akkor tudnod kell, hogy Disputa Verseny a brit parlament vita formátumára alapszik. Egy csapat 2 játékosból áll, akik a kormány vagy az ellenzék nyitó vagy záró felét képviselik. Jelentkezni március 31-ig lehet, a verseny pedig kizárólag egyetemistáknak szól, így az alsó korhatár 18 év. A győztes csapat 1000 lej értékű pénzjutalomban részesül.
Mindkét felet 4-4 személy (2-2 csapat) képviseli, akik nyitó és
záró csapatba sorolhatók. A kormány a tételmondat mellett, az ellenzék a
tételmondat ellen érvel. A kormány első embere kezd, akinek a feladata a
tételmondat definiálása és az érvek megalapozása. Ezt követően az ellenzék első
embere, mint a fél nyitó beszélője cáfolhatja a tételmondatot és alakíthatja a
definíciót. A következő lépésekben mindkét csapat második nyitó és első záró
embere egymást felváltva fogalmaz meg érveket és cáfol. A végső két személy
zárja a disputát, összegezve az előttük elhangzottakat. A verseny 10 perces
felkészülési idővel kezdődik, amely során a 4 csapat elvonul (külön-külön)
megbeszélni az érveiket és felkészülni a vitára. A nyitó és záró csapatok nem
konzultálhatnak.
Az érvelés alatt minden személynek 5 perc áll rendelkezésére,
amelyből az első és az utolsó perc védett. A disputa győztese a négy csapat
közül az egyik lesz majd.
A Nagy Disputa Verseny többfordulós. A jelentkezés lejárta után a
regisztrált csapatok megkapják a verseny első fordulójának feladatát, ami egy
rövid érvelő szöveg lesz, egy megadott tételmondat ellen vagy mellett. Ezt
követi majd egy előválogató, ami során eldől, hogy mely csapatok jutnak tovább
a végső vitára. A döntőbe jutott csapatok vehetnek részt az erre felkészítő
tréningeken. A döntő élőben, Kolozsváron fog zajlani, május 8-án a
Vallásszabadság házában. A játékosok kötelesek időben bejelentkezni vagy
megérkezni a versenyre. 10 perc késés után a játékos és így a csapat is kiesik
a versenyből.
Jelentkezni az alábbi linken lehet, március 31-ig: https://erted.ro/affer-disputa/.
Ha netán érdekel a vitázás világa, jó szónok vagy, esetleg
egyszerűen csak fejlődni szeretnél az érvelés néha kibogozhatatlan útján, ne
habozz jelentkezni!
Közlemény
0 Megjegyzések