Győzteseket avattak az V. Legszebb Erdélyi Magyar Dalon (II. rész)









Jóval több érdeklődőt vonzott az idei LEMD, mint a korábbi években, ez talán az egyre növekvő színvonalnak köszönhető.  


A minikoncertek megalapozták a résztvevők hangulatát, így sokan maradtak közülük a díjátadóra, illetve az első két helyezett nagykoncertjére. A programba beiktatott szünetekben alkalmam volt beszélgetni pár résztvevővel, természetesen arra voltam kíváncsi, hogy a fellépők közül ki nyerte el leginkább a tetszésüket.

A közönség véleménye megoszlott a versenyzők szerzeményeit illetően, voltak köztük olyanok, akik szerint a Szintaxis teljes mértékben megérdemelte a győzelmet, mert ki tudott emelkedni a mezőnyből, ami az egybehangzó vélemények alapján egyáltalán nem számított gyengének, talán az elmúlt évek legszínvonalasabb döntőjét láthatták, hallhatták az érdeklődők. Egyeseket a KentaurSoul dala nyűgözte le, olyanoknak is tetszett, akik egyáltalán nem állnak közel a metal műfajához.

André Ferenc a tőle megszokott stílusban értékelte a versenyzőket a díjátadás előtt:


"Ezelőtt négy-öt évvel rendesen vájkálni kellett a sár mélyén, hogy olyan vállalható erdélyi magyar zenekart előkapjunk, amelyik fiatal és energikus, nagyon kevés ilyen volt. Mindenki be volt feszülve a városnapok előtt, mert évről évre ugyanazokat az együtteseket kellett meghívják. Az elmúlt években viszont robbanásszerűen elkezdett virágzani az erdélyi zene és ezt a versenyben is éreztem. Egyre több kreatív zenész áll össze egymással, mindenki azt gondolja, hogy a mai fiatalság belebújik a telefonjába , hát lehet hogy telefonon írják a dalaikat, de az applikációik számomra is hasznosak lennének. Korábban azt mondhattuk a zenekarokra, hogy magyarnak jók, mert azért találtunk bennük valami élvezetest, de a mai együttesek olyan zenét gyártanak, ami mindenhol működik.”

Pap Tibor arra bíztatta a zenészeket, hogy a jövőben kölcsönösen segítsék egymás munkáját. Elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 20 ehhez hasonló tehetségkutatófesztivál van, Erdélyben ezen kívül még kettő, Felvidéken pedig a Vajdasághoz hasonlóan egy, szerinte ezeknek lényege, hogy lehetőséget biztosítson minden magyar zenét játszó együttesnek és előadónak arra, hogy ugyanannak a közönségnek játsszon.

Az eredményhirdetés után a Szintaxis és a Kentaursoul lépett fel, feltéve ezzel a pontot az i-re, előbbi a lassúbb számok mellett pörgős dalokat is játszott, alkalmat adva a közönségnek a bugira, utóbbi pedig erőteljes fejrázásra késztette a metal zene szerelmeseit.

Ezek után aligha volt bárkinek hiányérzete, de akinek mégis, az a koncertek után rendezett afterparty-n kitombolhatta magát.

Gebe Zoltán

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments