KMDSZ gólyák a világ körül

Hogyan lehetséges mindössze néhány óra alatt körbeutazni a világot? Nos a KMDSZ idén bebizonyította, hogy ez igenis lehetséges.

 

Világkörüli utazásra hívott a KMDSZ - Fotó: Fülöp Barta Márk

A 2024-es KMDSZ gólyabál tematikája a különböző kultúrák bemutatása volt, amelynek a Diákművelődési Ház adott otthont. Mielőtt kinyíltak volna a kapuk, hosszú, kígyózó sor várakozott. Rengeteg plakát és szurkolótábla lobogott a levegőben, a szakosztályok pedig hangosan harsogták a nevüket fellépő gólyáiknak. Később, az est folyamán a szurkoló szakosztályok közül olyan is akadt, akik kissé megosztó véleményeket provokáltak ki, ugyanis tettek néhány megjegyzést, amit a közönség nem díjjazott, sokkal inkább nemtetszésüket hallatták.

Az előadáson 16 gólyapár mérte össze tudását, illetve tehetségét. Itt kezdődött el a kalandos utazás. Bár néha gondok adódtak a technikával, az esemény számos kultúrába repítette el nézőit. Többek között Franciaország, Kenya, Japán, Törökország, Egyesült Arab Emírségek és még számos már ország szerepelt.

A gólyák a világ minden tájáról bemutattak különböző kultúrákat - Fotó: Fülöp Barta István


A produkciók kellően szórakoztatóak voltak, bár az igazi kihívást az improvizáció, illetve a kvízjáték jelentette. Az improvizációs játék 3 perces keretben zajlott, ahol a gólyáknak a megadott témakörben szinészkednüik kellett, majd a behozott tárgyakat be kellett építeniük mondataikba. 

Ezzel szemben a kvízjátékban az általános művéltségükre kellett hagyatkozniuk, olyan kérdések megválaszolásában, mint például mikor volt a mohácsi csata, melyik volt a legmagasabb hegycsúcs a Mount Everest felfedezése előtt, meg hasonlók.

Az est folyamán nem csupán a gólyák produkciója robantotta fel a színpadot, hiszen volt egy meglepetés fellépő: a kolozsvári LLL Dance Project nevű formáció. Eközben a zsűri összesítette a pontszámokat, bár még időre volt szükségük, így a közönség elénekelte a Bagossy Brothers Company Visszajövök című dalát közösen.

Ha már zsűrinél tartunk, be kell mutatnom őket: Ambarus-Egyed Ágnes, Sipos Dóra Viola, László Petra és Andacs Zsolt Levente bírálta el a győzteseket. Az est fénypontja az eredményhírdetés volt, ilyenkor a leghangosabb a terem. A szakosztályok hangja visszhangzott, hol szaki-szaki műszaki, hol a KUF-KUF-KUF, hol pedig a bölcsész-bölcsész hangzott fel egyre hangosabban. Végül pedig megérkeztek az eredmények. Az esemény harmadik helyezetje Székely Tas és Haraly Hanna a Jurátus Kör képviseletében, a második helyezet a KOMATE párja, azaz Fazakas Orsolya és Manases István végül pedig a győztes pár, Szilágyi Amália és Barabás István, a KMK képviselői.

A KMK-s győztes pár boldogan pózol a csapat bannerével - Fotó: Zajzon Zalán


A szórakozás azonban itt nem ért véget, hiszen a Form Space klub fogadta a fiatalokat, ahol először HOONI és KISH melegítette be a hangulatot. Az éjszaka fénypontja pedig a keverőpult ördöge, Pixa volt, aki önmagához híven mesterien válogatta zenéit, így a bulizni vágyók meghódították a táncparkettet.

Zárásként néhány további kép erről a varázslatos utazásról:


 



Képek: Fülöp Barta Márk, Dósa Mátyás, Gál Boglárka, Zajzon Ferenc Zalán - KMDSZ

Nagy Orsolya


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Comments