Valami új
kezdődött múlt vasárnap a Planetáriumban. A hely üzemeltetői és a Comedy Cluj megszervezték az első magyar nyelvű opec mic stand-up comedy estet. Sok az idegen szó, de
lényegében hét lelkes versenyző próbált vicceseket mondani a 250 lejes fődíjért
és a közönség nevetéseiért, nagy sikerrel.
Épp azt
böngésztem a Facebook események tengerén, hogy miről tudósíthatna a Perspi,
amikor szembejött valami, amire már rég vártam: Open mic stand-up comedy
Kolozsváron, magyarul. A műfaj rajongójaként azonnal tudtam, hogy legalább
nézőként ott leszek, de nemsokára eszembe jutott, hogy versenyzőként is
kipróbálhatnám magam, ha már úgyis egy ingyen itallal díjazzák a próbálkozást.
Rövid anyagot
rögtönöztem arról, hogy mennyire nehéz a Mihálykó Tihamér névvel élni,
csiszolgattam, bővítettem, hozzáadtam egy teljesen különálló sztorit is, majd
két nappal az elhatározás után beküldtem a jelentkezésemet.
Vasárnap este
aztán elsőként érkeztem, mert nem akartam késni. A Plani belső terme egyelőre
szinte kongott az ürességtől, de a következő fél órában ezt olyan teltház
váltotta fel, hogy a fellépés előtt már a színpad megközelítése is kihívást
jelentett.
Nevető emberekkel teli terem az első open mic stand-up esten - Fotó: Planetárium |
Az est fellépői,
Forgács Rudolf, Örvössy László, Both Bence, Schmidt Dávid, Sógor Samu,
Spielmann László és jómagam voltunk. Volt aki gyerekkora egyik
legkellemetlenebb élményével, más aktuálpolitikai poénokkal érkezett, de szó
esett pornónézésről, Tinderről, és a kántori szakma sírva nevetős
tapasztalatait is megosztották velünk. Az estet Spielmann László „részeg román
fickó magyarul beszél” produkciója zárta, aki a Comedy Cluj román eseményein már többször fellépett.
A fellépők
között az est szervezője és műsorvezetője, Fodor Csaba is igyekezett reagálni az előző, vagy éppen
felkonferált produkciókra, a kreatív rögtönzések pedig hasonlóan szórakoztatóra
sikerültek, mint a versenyzők előre megírt anyagai.
Fodor Csaba szervező, műsorvezető - Fotó: Planetárium |
Végül
kétfordulós közönségszavazással választották ki az est győztesét. Az első kör
után a dobogóra Forgács Rudolf, Spielmann László és Sógor Samu állhattak fel,
ezután pedig, több, mint 70 szavazatot összesítve Rudolf került ki győztesként.
A
zeneakadémia hallgatója első fellépőként elmesélte, hogyan reagált a környezete
a fellépése hírére. Barátnője állítólag szakadozó vonalat színlelt, édesapja
kiröhögte, míg Péter barátja csak annyit mondott, hogy 11-én ráér, de 12-én jár
majd le a tej. Ezután gyerekkori élményei, köztük Udvarhely ikonikus alakjai és
a Rudolf névből adódó humoros helyzetek kerültek az előadásba.
A győzelem pillanata. Rudolf itt tudta meg, hogy a közönség őt szavazta meg az est nyertesének. - Fotó: Planetárium |
Az egyáltalán
nem piros orrú versenyzőt az eredményhirdetés után félrehívtam egy rövid
beszélgetésre, amiben elmondta, hogy már hat-hét éve szerette volna kipróbálni a
stand-upot, és amikor meglátta ezt a lehetőséget, tudta, hogy itt a helye. Mint
mondja, nem számított rá, hogy rögtön az első próbálkozása ennyire sikeres
lesz, de örült, hogy a közönségnek tetszett a produkció, és ha még lesz hasonló
lehetőség, akkor is szívesen fellépne, bár ahhoz előbb még újabb anyagot kell
kitalálnia. A beszélgetés nem is érhetett volna jobbkor véget, mint amikor
megjelent mellettünk Mostis Gergő, a Plani tulajdonosa, és a nyertes kezébe
nyomta a megérdemelt 250 lejt.
Kérdésünkre Fodor Csaba elmondta, hogy a sikeres premiert további hasonló estek követhetik majd, hiszen ha lesz rá igény, ő továbbra is szívesen szervezi meg. A jövőbeli alkalmakra versenyzőként és nézőként is egyaránt szeretettel várnak mindenkit, a részleteket majd a Plani közösségi oldalain teszik közzé.
Én is arra bátorítalak
titeket, hogy nézzetek be a következő stand-up estekre, hiszen a sokszínű
produkciók között mindenki talál majd kedvére valót, és versenyzőként is
utánozhatatlan élményben lehet részetek… Meg persze az ingyen ital is megér egy
próbálkozást.
Képek: Planetárium
Mihálykó Tihamér
0 Megjegyzések