A VIBE fesztivál harmadik napján a Koli vendége volt
Szirmai Gergely, akit már korábban is hívtak fesztiválra, de az előző
két évben csak online tudott részt venni. Most végre személyesen látogatott
el a Maros partra, hogy a nézőivel, a Szerkesztőség tagjaival beszélgessen.
Szirmai videóblogger és filmkritikus, aki két igen híres YouTube-csatorna
tulajdonosa: a Hollywood Hírügynökség, ahova filmkritikákat tölt fel (innen a nézők elnevezése, a Szerkesztőség is), illetve az AFK Légió, amely az utazós
csatornája. A Hírügynökség idén tölti fennállásának 11-dik évét, amelyet a
videós minden évben egy Születésnapi Exxxtrrrravaganza néven futó
videósorozattal ünnepel meg. A beszélgetés során az idei kiadásba is
betekintést nyerhettünk.
Gergő emellett beszélt arról, hogy miként élte meg a két
évnyi kihagyást, és hogyan vágott bele újra a videózásba, illetve megtudhattuk
azt is, hogy mivel telik egy napja, mennyi időt vesz fel egy videó elkészítése,
megvágása. Arról is szó esett, hogy az utazásait mennyire éli meg vakációként,
mivel nem egyszerű kamerával és tartalomgyártási szándékkal kikapcsolódni.
A beszélgetés első részét Buryán Tünde moderálta, majd
sor került a nézőkre, akik közül rengetegen felszólaltak színesebbnél színessebb
kérdésekkel. Szó esett Gergő a kutyájáról, Nudliról; a gördeszkázásról; a rap
karrierjéről; társadalmi problémákról; a régi és új filmek milyenségéről;
generációs különbségekről; majd végezetül Nicholas Cage és Jared Leto is szóba került.
Összességében egy tartalmas, eklektikus és nagyon szórakoztató beszélgetés volt, olyan, amilyet a Szerkesztőség a videókból már megszokhatott. Szirmai Gergelyt pedig jövőre rap fellépőként várjuk vissza a VIBE fesztiválra.
Kiss Csenge
0 Megjegyzések